Volt egyszer, valahol a zöldellő dzsungel mélyén, egy kis sündisznó, aki Szúrós névre hallgatott. Szúrós bárhol is járt a bozótban, mindig csillogó szemmel figyelte a növények és állatok életét, és minden éjjel a csillagok alatt aludt, álmodozva a nagy kalandokról, melyek egyszer még várnak rá.
Egy nap, mikor a reggeli harmat még csillogott a leveleken, egy különös hangra lett figyelmes. Valami suhogást és halk motyogást hallott a cserjések mögül. Óvatosan, de kíváncsian közeledett a hang felé, mialatt tüskéit védekezésből kissé kiemelte. Hirtelen, egy patkány szaladt elő az aljnövényzetből, aki egészen más jelenség volt, mint a többi dzsungelbeli lakó.
– Szia! Rágcs nevű vagyok – mondta a patkány, egyáltalán nem törődve Szúrós tüskéivel. – És te ki vagy?
– Szúrós vagyok. Miért zavargatod itt a dzsungelt? – kérdezte kissé gyanakvóan a sündisznó.
– Ó, én csak egy különleges kincset keresek – válaszolta Rágcs, szemei izgatottan csillogva. – A legendák szerint itt, ebben a dzsungelben el van rejtve a Tarisznya Tündér cipőkollekciója, ami bárkit képessé tesz arra, hogy tetszés szerint változtassa a cipőjét.
Szúrós felkaptam a fejét. Cipők? A dzsungelben?
– És miért is kellenek cipők egy patkánynak, vagy egy sündisznónak? – kérdezte kíváncsian.
– Haha, jó kérdés! – nevetett Rágcs. – De gondold csak el! Cipők, amelyek viselése szupererejűvé tehet vagy lehetővé teszi, hogy egyszer csak repülni tudj! Vagy olyanokat, amelyek csendessé tesznek, hogy meglephessük a nagyobb dzsungellakókat!
Szúrós, bár eleinte kételkedve fogadta a mesét, elkezdett álmodozni a lehetőségekről. Hamarosan ő is belelovalta magát az ötletbe, és úgy döntöttek, együtt indulnak el a kincs felkutatására.
Megtöltöttek egy kis tarisznyát élelemmel, és elindultak, átvágva a dzsungel szívének sűrűjén. Útközben találkoztak furcsa, színes madarakkal, gyümölcsöt molyoló majmokkal, és még egy lustán pihenő jaguárral is, aki csupán egy ásítással fogadta őket.
Miközben a nap egyre feljebb kúszott az égen, végre egy régi, elfeledett templomromhoz érkeztek. A kapu előtt egy találós kérdéseket tevő őzlábfa állt őrt, amely csak akkor engedte be őket, ha helyesen válaszoltak.
– Hány cipőlapát kell egy tündérnek, hogy átrepüljön a dzsungel felett? – kérdezte az őzlábfa rejtelmes hangon.
Rágcs és Szúrós összenéztek, majd a patkány egy vakkantásnyi nevetéssel válaszolt:
– Egyik sem, mert a tündéreknek nincsen szükségük cipőlapátra a repüléshez!
Az őzlábfa mohósan felnevetett, és megnyílt a kapu előttük, engedve őket a templom belsejébe. Ott, a poros mennyezet alatti félhomályban, megtalálták a cipők rejtélyes kollekcióját. Mindenféle színben és formában pompáztak: repülő cipők, ugró cipők, és olyanok, amik lehetővé tették, hogy a viselője láthatatlanná váljon.
Szúrós és Rágcs összenézettek, majd mindenikük választott magának egy párat – Szúrós egy piros, sárga csíkosat, Rágcs pedig egy égszínkék, felhőmintásat. És amint belebújtak, azonnal érezték a cipők varázslatos erejét.
Onnantól kezdve, számtalan új kalandba vágódtak. A dzsungel többé már nem jelentett számukra határt. Régi barátságukat megpecsételve, új barátokat szerezve és új történeteket szőve, Szúrós és Rágcs bejárták a világ mesés szegleteit.
De legfontosabb, hogy rájöttek: a legnagyobb kalandokhoz néha csak egy kis bátorságra és egy jó barátra van szükség… és néha egy varázscipőre.
