Hajnalodik már, mikor a nap első sugarai belekapaszkodnak a vidék fölött magasan elterülő vár egyik magas tornyába. Itt él egy bátor herceg, aki soha nem riad vissza a kalandoktól. Nem esik messze az alma a fájától, hiszen apja, a király is híres volt bátorságáról és igazságosságáról. A herceg szívében csírázó vágyak között ott lapul egy titokzatos kíváncsiság: mit rejt a vár elzárt padlása, amelyről annyi rejtélyes mesét hallott már?
Egy szép nap, amikor a várban különösen nyüzsgő volt az élet, a herceg úgy döntött, hogy kivételesen magányos kalandra indul. Elhatározta, hogy felfedezi a vár legmagasabb tornyának elhagyatott padlását. Kezében egy réz kulcs csillogott, ami a régi várkapitánytól származott, aki egykor régen, búcsúzóul adta át neki a kulcsot, súgva, hogy talán egyszer szüksége lehet rá.
A herceg bátorságot merített az előtte álló titokzatos utazás gondolatától. Az öreg faajtó nyikorgó hanggal engedelmeskedett a kulcs fordításának, majd lassan kinyílva feltárta a padlás sötétjét. A por és a régi emlékek illata csapta meg a herceg orrát, miközben lélegzetvisszafojtva lépett be az ismeretlenbe.
– Jó napot, méltóságod – hallatszott hirtelen egy mély, de barátságos hang a sötétből.
A herceg megfordult, és egy páncélba öltözött lovag állt előtte, akit még életében nem látott. A lovag tekintete bár szigorú volt, szeme csillogásából jóindulat sugárzott.
– Honnan jöttél, és miért vagy itt fenn a padláson? – kérdezte a herceg csodálkozva.
– Egy régi átok fogságában vagyok, mely csak egy igaz szívű herceg segítségével oldható fel. Ilyen hosszú időn át vártalak – felelte a lovag, miközben előlépett a félhomályból.
A herceg, akiben mélyen ott élt az igazságtétel és a segíteni vágyás, azonnal felajánlotta segítségét, anélkül is, hogy tudná, milyen áldozatokkal járhat ez. A lovag elmesélte, hogy egy gonosz varázsló átkozta meg őt, mert nem hajlandó volt alávetni magát annak kegyetlen akaratának. Az átok csak úgy törhető meg, ha megtalálják a rejtélyes Őszinteség Kristályát, ami valahol a padláson rejtőzik.
Így kezdődött a herceg és a lovag közös keresése. Kutattak mindenhol: régi ládákban, poros könyvek között és elfeledett relikviák mellett. A keresés során sok próbatételen mentek keresztül, melyek során a herceg bátorsága, a lovag bölcsessége és az ő közöttük kialakuló barátság adtak erőt a folytatáshoz.
Végül, egy ódon falikép mögött találták meg a keresett kristályt, mely egy ősi páncélszekrény zárjában lapult. A herceg bátorsága és az őszinte szándék vezette a kezét, mikor kinyitotta a zárt és megfogta a kristályt.
– Köszönöm, hercegem, a bátorságod és a szíved ereje megtörte az átkot – mondta a lovag, ahogy testén a páncél lassan eltűnt, és helyette egy bölcs, idős férfi állt előtte. A lovag valójában a vár rég elfeledett őrzője volt, aki most végre szabad lehetett.
A herceg és a felszabadult őrző leereszkedtek a padlásról, ahol már a király és az udvari nép várta őket. A herceg hősies kalandja és a megoldott rejtély ünneplése várta őket. És így történt, hogy a várban a napok újra derűs fényben és békében teltek, a herceg és a csodálatosan kiszabadult őrző barátsága pedig olyan történetté vált, amit generációk mesélnek majd tovább.
