Amikor Alex űrhajós, a galaxisok közt járó kalandor először pillantotta meg azt a régi, nyikorgó kapujú házat az elhagyatott bolygón, szinte érezte, hogy nagy kihívás vár rá. Nem volt ez az első furcsa hely, ahová a küldetései vezették, de valami mégis másképp rezgett a levegőben, mintha az odakinn lebegő csillagok is figyelmeztetni akarták volna: ez a ház nem átlagos otthon.
— Nos, Csigabiga, kész vagy a felfedezésre? — kérdezte Alex h faithful mechano-csigáját, miközben a kacskaringós ösvényen haladtak a torz fafigurákat kerülgetve.
— Csrrr-csipp! — hangzott Csigabiga vidám elektronikus válasza.
Ahogy beléptek a kopott ajtón, a szél hirtelen elhallgatott. A falakön olyan festmények virítottak, amelyeken hajdan galaktikus támaszpontok és csodálatos űrkikötők pompáztak, ám most sehol sem volt más, csak ők és a válaszokat rejtő csend.
— Wzzzt, ebben a házban küldetésünk lehet egy olyan rejtély megoldása, amely még nekem is új — suttogta Alex galaxyűrömet csillogó szemekkel.
Kutakodásuk során minden szobában találtak valami hasznos szerkezetet vagy gépezetet, de egyik sem működött többé. Alex tudta, ahogy minden rejtély egy-egy apró darabkájával találkozik, közelebb kerül a megoldáshoz. Nem volt az a félelemtől remegő fajta; ő inkább az izgalomtól és kíváncsiságtól égő típus volt.
— Készítsük elő a szerszámkészletet, Csigabiga! Ma éjszaka belevetjük magunkat a mechanikai csodák világába!
Az éjszaka mélyen és gyorsan leplezte be a tájat, ami csak tovább fokozta a hely misztikumát. Alex és Csigabiga órákon át dolgoztak, poros csavarokat tekertek, rozsdás alkatrészeket tisztogattak, miközben a ház falai közül elhaló halk mormogás hallatszódott.
Bizony, ez a ház életre kelni kívánt, öreg gépezeteinek dallamaival visszaidézve valami régi dicsőséget. Ahogy Alex a bonyolult mechanizmusokat javítgatta, úgy kezdtek azok lassan, de biztosan életre kelni, sápadt holdfényben csillogó fényekkel és finom szerkezeti mozgással.
Egy apró mozdulat, egy elforgatott fogaskerék, és egy több évezredes üzenet kezdett kibontakozni a sötétből. A ház falai mögött egy titkos laboratórium rejtőzött, tele ódon iratokkal és hajdanán fényes ötletek vázlataival.
— Hűha, Csigabiga, ez az űrhajós-mérnökök munkájának igazi gyümölcse lehetett! — kiáltott fel Alex örömmámorában.
Fokozatosan értették csak meg, hogy ezek a régen feledett találmányok azonnal működésbe léptek, amint a kézhez vették őket. Alex rájött, hogy minden egyes javítás, minden türelmes óra a szerszámok közt, minden álmatlan éjjel végül egy egész világot változtatott meg.
Mikor a pirkadó fény első sugara beszűrődött a poros ablakon, a ház élettel teli emlékművé vált, a régi szerkezetek pedig ellátogatóik szívében ott folytatták munkájukat, mint azok, akik egykor alkották őket.
— Nézd csak! — mutatott egy illatos celofán papírra írt levélre Alex. — Ez a levél még egy régi űrhajós-mérnök utolsó szavait őrzi. Következőnek, aki ide lép és feléleszti művemet: tudjad, hogy amit most sikerült elérned, az én sok évi munkám eredménye. Ne feledd, minden erőfeszítés, még a legapróbb is, lényeges a nagy egészben.
Alex szíve boldogsággal telt meg, miközben Csigabiga már a következő csápra készült. Tudták jól mindketten, hogy új kalandok várnak rájuk az óceáni mélységektől kezdve a csillagokig, s mindenhol megtalálják majd azt a csodát, amit az kitartó munka és hihetetlen erőfeszítések szülnek.
És így vágott útnak Alex és Csigabiga, a galaxis számtalan csodáját felfedezni — a tudás, a kíváncsiság és az örök emlékek segédletével, amelyeket a Titkok Háza ajándékozott meg nekik. Bizony, egy ősi űrhajós mérhetetlen munkája nem csak megtérült, de tovább is élt mások által, mint a legfényesebb csillagok a végtelen égbolton.
