Amikor a hajnal első sugarai végigsiklottak a békés óceán felszínén, az égboltot narancsszínű és rózsaszínű árnyalatok festették meg. A levegő friss volt, s ahogy a szél megremegtette a hullámokat, egy bátor pilóta, Zénó, készült élete új kalandjára. Szívét a felfedezés lángja hevítette, de ezen a reggelen nem az ég volt úti célja, hanem egy titokzatos és gyakran mesélt hely: a Tűzökör Vulkán.
Zénó repülőjét előző este, a kikötőben híres szerelők és lelkes tanoncok finomhangolták. A gép, melyet Tengerész Sólyma névre keresztelt már izgatottan várta, hogy szárnyaljon újra. De mivel a vulkán környezetében zord szélviharok tomboltak, Zénónak egy különleges úszógumival felszerelt vitorláshajóra is szüksége volt a biztonságos utazáshoz, amely megbirkózhatott a habokkal és átvezethette a végtelen kék óceán rejtelmein.
— Jó reggelt, Tengerész Sólyma! Készen állsz egy újabb kalandra? — köszöntött hangosan Zénó, miközben a vitorlát kellemes feszültségig emelte, és a motor dübörgő hangját hallgatta. A sodródó hajó a nagy kékség felé indult, a Tűzökör Vulkán lángoló hegye pedig a távolban már intett feléje.
Néhány órás izgalmak után, amikor már a vulkán hevesen füstölgő csúcsa elfedte az eget, Zénó a hatalmas hullámokkal és nyugtalan szelekkel küzdött, hogy a hajót az útvonalon tartsa. Ahogy a hajó közeledett a vulkánhoz, hirtelen mintegy varázslatos erőtől vezérelve, a tenger megnyugodott, és a felszín simává vált, mintha csak egy hatalmas, tükröződő tó lenne.
— Micsoda csoda! — suttogta csodálkozva Zénó, amikor hirtelen egy derűs hangot hallott a víz mélyéről:
— Üdvözöllek, Zénó, a bátor pilóta, aki meg merte hódítani az ég és a tenger birodalmát!
Zénó bámulattal fordult az irányba, ahonnan a hang származott, és szemei elkerekedtek, amikor egy csillogó sellő fejét pillantotta meg, aki megnyugtató, hívogató mozdulattal integetett felé. A sellő hosszú, aranyosan szikrázó haja a napfényben úgy csillogott, mint a reggeli harmat, és apró nevetéssel fordult Zénó felé.
— Én Arina vagyok, a sellők királynője. Bámulatos, hogy idáig merészkedtél, de a vulkán szigete szent hely a tenger népe számára.
Zénó nem tudott megszólalni, csak ámult. Még csak mesékben hallott a sellőkről, és most itt állt előtte valóságosan egy.
— Arina, megtiszteltség találkozni veled. Nem akartam zavarni, szerettem volna csupán szemügyre venni a Tűzökör Vulkánt.
— A kíváncsiság nem bűn, kedves Zénó, de a világunknak is vannak határai, amelyeket tiszteletben kell tartani. A vulkán szigete a mi otthonunk, és titkainkat óvjuk. Bárki, aki ide érkezik, annak tudnia kell, hogy miért teszi ezt, és késznek kell lennie tiszteletben tartani mások békéjét és szabadságát.
Bocsánatkérően biccentett Zénó, és elmélázott Arina szavain. Elgondolkodott azon, hogy mindenki szabadsága valóban fontos, és hogy ő maga is szeretné, ha tiszteletben tartanák a saját terét.
— Köszönöm az oktatást, Arina. Tanulok a találkozásunkból, és ígérem, hogy nem lépem át a ti behatárolt tengereteket.
A sellő, látva, hogy Zénó szándéka őszinte és jó, kedves mosollyal lebbent a felszínre.
— Tudod, mégis megmutathatok neked valamit, ami nem sérti a titkainkat. Kövess!
Arina a víz alá csobbanva eltűnt és Zénó követte őt. Felkapta az úszógumiját, melyet a hajótérből hozott, és gyorsan maga után húzott. A sellő vezetésével úszott egy közeli korallok és színes halrajok által megtöltött csodálatos tenger alatti völgybe, ami a vulkán hegyének aljában húzódott.
— Ez a tenger titokzatos szépsége — suttogta Arina. — Látod, nem kell felszakítani a föld mélyét, hogy csodákat találj.
Zénó megfogadta, hogy sosem felejti el ezt a napot, és azokat a bölcs szavakat, amelyeket Arina mondott neki. Tanulva és gazdagodva a tapasztalattal, hálás szívvel búcsúzott, és ígéretet tett, hogy a jövőben óvatosan bánik a világ titkainak és a mások szabadságának megbecsülésével.
Arina mosolyogva intett búcsút, és Zénó szélsebesen visszhúzódott a felszínre, hajójába felkapaszkodva, kész arra, hogy visszatérjen a végtelen horizont által ígért új kalandokhoz, de már egy új megértéssel és tisztelettel a természet, és annak határai iránt.
