Valahol a széles sivatagban, ahol a napfény aranyló porcikákra törve tündöklött a dűnék ormán, élt egy bohókás teve, név szerint Gubanc. Gubanc rendkívüli teve volt, hiszen bár sok társa csak zsörtölődött a forró napon és a hosszú utazásokon, ő mindig szomjas volt a kalandokra és az újdonságokra.
Egy reggel, amikor a hajnal éppen felkapaszkodott az ég kékes szegélyére, Gubanc életének legnagyobb felfedezésére bukkant. A dűnék között, ahol a homok hullámai véget nem érő óceánt formáltak, egy kis kunyhót pillantott meg. Az egyszerű kis épület olyan volt, mintha az ég és föld találkozásából nőtt volna ki, kíváncsiságtól csillamló szemekkel figyelte Gubanc.
A kunyhó ajtaján, mintha csak őt várta volna, két hatalmas, színes csizma állt szemtől szemben. Gubanc érezte: ezek nem akármilyen csizmák, varázserejük lehet! Gyámoltalanul meredtek előre, mintha csak valami titkos erő adta volna meg nekik ehhez jogot. Merész léptekkel közelített hozzájuk a teve, s óvatosan belebújt az egyikbe.
— Jaj, de furcsa! – sóhajtott fel Gubanc, amint a csizma megenyhült lábán, mintha csak megtalálta volna rég elveszett társát.
Hirtelen a kunyhó falai megremegtek, a mennyezet gyöngyöző hangokat adott ki, s a világ egy pillanat alatt megváltozott körülötte. Gubanc nem maradt a sivatagban, hanem egy csodálatos, kék mélységbe repült, ahol szivárványos halak cikáztak körülötte, s a víz alatti napsütés ékszerként ragyogott.
Ahogy még csak csodálkozni sem volt ideje, egy hatalmas, mosolygó arc bújt elő egy közeli barlangból, s egy óriási bálna úszott elébe.
— Üdvözöllek, Gubanc, én vagyok Brigi, a mélytenger királynője – szólt barátságosan a bálna hatalmas hangja.
Gubanc szemei csodálattal tágultak, hiszen sohasem látott még ilyen lenyűgöző lényt.
— De hogy lehet ez? Hiszen teve vagyok, nem bírom a vizet! – csodálkozott hangosan Gubanc.
— A varázscsizmáid megvédik – mosolygott Brigi –, s nemcsak védnek, de különleges utazásra is invitálnak téged ebben a bűvös víz alatti világban.
A két új barát elindult, hogy felfedezze a víz alatti birodalmat. Csodálkozó szemekkel szemlélték a korallvárosokat, ahol apró színes halacskák játszadoztak, s óriási ráják lassú árnyékként siklottak el mellettük. Gubanc már nem érezte a súlyát, repült, úszott, és minden pillanatban új csodákat fedezett fel.
Az út során számos állattal találkoztak, akik mintha csak régi ismerősei lettek volna az új vendégnek. Öreg teknősök bölcs történetei, kis szivárványos halacskák vidám dalai és a rejtelmes angolnák misztikus táncát mind feltárta előtte Brigi.
Míg a nap a felszín fölött tovább vándorolt, Gubanc úgy érezte, mintha évek helyett csak percek teltek volna el ezalatt a hihetetlen kaland alatt. De hamarosan a bálna bölcse úgy döntött, ideje visszatérni a szárazföldre.
Ahogy a kunyhóban magához tért, Gubanc megvilágosodott arcával csak pislogott néhányat, megcsóválta hosszú nyakát, és szívében hálát érzett az élményért. A csizmák még mindig ott álltak mellette, bár most már egy picit fakóbban ragyogtak, mintha az ő titkukat csak ez a teve ismerhette meg.
Gubanc hosszú életén keresztül még sok nem várt kalandba keveredett, de a víz alatti kaland és barátság, melyet Brigi, a mélytenger királynőjével töltött el, örökké a szíve mélyén maradt. S minden alkalommal, mikor a tündeieszti csillagok kibújtak rejtekhelyükről, gondolataiba hívta azt a kék mélységet, azt a világot, ahol minden lehetségesnek tűnik, és ahol a tevek is úszhatnak bálnákkal a végtelen tengerekben.
