Blub, a kíváncsi szörny, nem volt olyan, mint a többi. Szakállas arcán mindig egy kedves mosoly ült, és kedvenc hobbija a rejtvényfejtés volt. Lelkesen barangolt háza, a mélykék tenger fenekén, ahol egy különös tárgy várta egyegy mesés rejtély megoldására: egy fényes, hatalmas számítógép, amelyet egy nap sodort a habok a parttól a víz alá.
Megütésre az óceán zöldén világító fala között, ahol a víz alatti növények már-már úgy lobogtak, mint egy erdő lombjai a szélben, megpendült egy hang, s kezdetét vette egy izgalmas kaland.
— Jaj, mi ez az édes csipogás? — kérdezte Blub, miközben a számítógép felé uszott. A gép hirtelen világításba borult, és a képernyőn fölbukkant egy térkép. — Egy kincses térkép? Na ne! Talányok és küldetések sorozata!
A térképen egy titokzatos útvonal vonta magára Blub figyelmét, amely a Sütikusza-réti, a Zuhogó-zúgó és végül a Csavarintó Korallerdő felé vezetett.
— Ó, de izgalmas lesz! — pattogott Blub, és már újra is indult.
Első állomásuk a Sütikusza-réti volt, ahol kacskaringós, édes süteményformájú korallzátonyok közt kellett megtalálnia egy titkos jelet.
— Kell a bátorság és az édesszájú sütik sehol! — kacagott Blub, amikor az áramló vizű kis útvonalon közlekedve rátalált egy tojásdadra.
— Tiéd a kulcs a rejtvényhez, — susmurálgott a tojásdad. — Egy legenda szerint lakik egy kis hal, ki a tenger legnagyobb fortélyát ismeri.
Egykedvűen úszkált a sodró áramlattal, míg végre megérkezett a következő rejtélyes helyszínre, a Zuhogó-zúgóra, ahol a tenger mélyén buborékok forogtak örvénylő tánccal.
— Találd meg a buboréktánc mestert — csendült a számítógép hangos instrukciója.
Blub kacagott, mert tudta, a mestert nem könnyű majd meglelni. De számtalan kört táncolt a buborékok között, mindaddig, míg szembe nem nézett egy huncut rája-arcú halacskával, aki épp egy új fordulatot gyakorolt.
— Mi te hozott a Zuhogó-zúgó eme részére? — úszott oda a kis hal mesterhez.
— A legnagyobb fortélyt keresem, — felelte Blub bátran.
— Aha, kövesd a buborékok útját, és a válasz ott lesz.
Megszámolta a buborékokat egytől elé, és amikor az egészen egyedülálló tizenegyedikkel találkozott, zöld fény lövell ki belőle, s irányt mutatott a Csavarintó Korallerdő felé.
Végül, miután sok apró kaland és barkács mini-rejtély megoldásai után, Blub felébredt az igéző látványtól, amely a Csavarintó Korallerdőt leplezte. Gyönyörű színes korallfalak toronymagasan emelkedtek, és minden egyes spirális mintákban összefonódott.
— Találd meg a korallerdő szívét, és vele együtt a titkos kincsed — zengte a gép új üzenetét.
Az út nem volt egyszerű, számos akadály és feladvány állt az útjában, de Blub mindenre volt felkészülve.átrepesztő ugrással felfedezett egy rejtett üreg sötétjét, kihegyezte szemeit a csillogó kövek vizsgálatára, amíg meglátta a fénylő korallszívet.
— Ó! Ez a szabadság legmélyebb titka, — ámult el Blub.
A korallszív meleg fénye bevilágított egy kis termet, és a számítógépen megint változott a térkép: immár egy új útvonal jelent meg, ami visszavezetett a tetején a tenger.
Blub újra és újra kalandra hívta, ezúttal már sokkal bátrabban, mint azelőtt. A tengeri szörny ezentúl minden egyes napját izgalmas felfedezéssel és rejtvényfejtéssel töltötte, hiszen a számítógépnek mindig volt új meglepetése.
A digitális tenger felfedezése végül Blub számára végtelen kalandok sorát jelentette, és a szörny szívében megtalálta a legnagyobb kincset, amely nem más volt, mint az örökkön tartó kíváncsiság és a soha véget nem érő kalandozás öröme.
