Volt egyszer egy bátor sárkány, Lengyel László nevű, aki egy magas hegy tetején élt az ősi vár romjaiban. Bár testét sűrű, zöld pikkelyek borították, és tüze a legforróbb lángokkal égett, Lengyel László kedves szívét arany borította. Ő nem ártani akart, hanem felfedezni, tanulni és barátokat szerezni.
Egy nap, mikor az erdő mélyén barangolt, ahol a fák minden ágai suttogó titkokat rejtegettek, egy viking fiúval találkozott, akinek neve Ragnar volt. Ragnar bátran állt a sárkány előtt, nem félt, hiszen őt régtől hercegeknek és királyoknak szolgáló viking családból nevelték bátorságra.
– Üdvözlégy, ó, erős sárkány! Te vagy Lengyel László, akiért az erdő minden lakója tisztelettel beszél? – köszönte Ragnar mélázva a sárkány mély, aranyló szemeibe.
– Én vagyok az – válaszolt Lengyel László, megdöbbenve a fiú bátorságán és őszinteségén. – De hogy ismered a nevemet, ha szabad kérdeznem, kedves viking?
Ragnar mosolyogva válaszolt.
– Az én népem történetei között él a te neved, mint a bátorság és a jóindulat szimbóluma. De most eltévedtem, és szeretnék hazatalálni. Hallottam, hogy van egy kísértetjárta ház ebben az erdőben, ami állítólag rejti a tér és idő titkait. Segítenél nekem megtalálni?
Lengyel László kíváncsian bólintott, és így indultak el együtt keresni a rejtélyes házat.
Az út nem volt könnyű. Az erdő sűrűje rejtelmes árnyakat és hangokat tartogatott, de a kettő új barát bátorsága nem hagyott helyet a félelemnek. Naplementekor érkeztek meg a keresett házhoz, ami még hátborzongatóbb volt, mint ahogy azt elképzelték. Régi, roskadozó falai közt kísérteties szelek suttogtak, mint a múlt szellemének hangjai.
Belépve a házba, egy tágas terem közepén egy plüssjátékra lettek figyelmesek, ami egy kis viking hajót formázott. Ragnar szemei csillogni kezdtek.
– Ez… ez az én plüssöm volt, amikor még kicsi viking gyerek voltam! De hogy került ide?
Ahogy Ragnar a plüssöt felvette, a ház hirtelen belengte egy meleg, fényes ragyogás. A plüssszel egy erős mágia volt kötve, ami képes volt időn és téren átutazni, megteremtve a kapcsolatot a múlt és a jövő között.
– Lengyel László, ez a plüssjáték az én számomra egy kapu volt gyermekkorom felé. Azt hiszem, most nekünk együtt egy új kaput nyitottunk, ami nem csak engem vezethet haza, hanem téged is a világ számos csodájához – mondta Ragnar mély érzelmekkel a hangjában.
Ahogy a két barát ott állt a fényben, rájöttek, hogy az igazi varázslat nem a plüssjátékban vagy a kísértetjárta házban rejlik, hanem a barátságukban és a közös kalandokban, amelyek még előttük álltak.
A történet itt véget ér, de Lengyel László és Ragnar új barátsága csak most kezdődött el. Küldetéseik során sok érdekes helyre és időbe utaztak, mindig megtartva a szeretetet, a bátorságot és a reményt, amely összehozta őket.
