Hópehely Hullásában nyoma vesz egy boldog kis csapatnak. Nyuszi Pajti, a városka híres kópéja, aki szereti az új kihívásokat, pattogó izgalommal a szívben, úgy döntött, hogy ma megpróbál valami olyasmit, amit még sosem tett: korcsolyázni a Dermedt-tó jeges pályáján.
Először csak óvatosan lépkedett, de hamar hozzászokott a jég csúszós csodájához és vidáman siklott előre. De ahogy a nap egyre magasabbra kúszott, Nyuszi Pajti észrevette, hogy a jég halkan, de fenyegetően kezdett recsegni alatta. Ő azonban nem hagyta, hogy ez megzavarja. Hiszen számítógépen rengeteget olvasott a korcsolyázásról és már-már profinak érezte magát.
— Szalad a jég! — kacagott fel, miközben forgott és ívelt, a kristályos felületen búgó szellőt vonva maga után.
A jég felszínén megjelent egy esetlen alak, aki olyan bátorsággal lépett a dermesztő táncparkettre, mintha teljesen egyet jelentene az elemével. Mint egy gyorsasági vihar, jött, és – mire Nyuszi Pajti észbe kapott -, már meg is jött a tó közepére. Ez Tengeri Tünda volt, aki mélytengeri mentőúszóként télen a jeges vizek angyala szerepét töltötte be.
— Vigyázz, kis nyúl! Törékeny a jég táncparketten, ahol vértezel! — hangzott Tündának vidám, mégis határozott figyelmeztetése.
Nyuszi Pajti csak kicsit lassított és nevetve válaszolt:
— Ó, ne aggódj értem, Tengeri Tünda! Már egészen hozzászoktam ehhez a csúszkáláshoz, lávaforró tempóban vágtatok!
Tünda ekkor már tudhatta volna, hogy a vakmerő nyúl nem is sejti, mi vár rá. Mert csakhamar torz reccsenés verte meg füleiket. A jég repedezni kezdett Nyuszi Pajti alatt, aki a légies ugrások és piruettek közben szinte megfeledkezett arról, hogy a jég vékony és veszélyes, a víz lehelete már-már a bőrét simítja.
— Salta, korcsolya, vigyáááz! — sikongatták a felhők fölötti szellők, és ekkor kezdődött az igazi kaland.
Nyuszi Pajti egy hatalmas repedést látott maga előtt, ahol a korcsolya élét éles sikoltás kísérte. A szívverése megállt, a levegő a tüdejébe fagyott. Gyorsan igyekezett megállni, de túl későn vette észre a veszélyt, és hopp, már koppanva került még közelebb a reszkető hasadékhoz, ahol a jég halkan suttogott betűket a végtelen tórejtőbe.
Tengeri Tünda azonban hősünk mellé sietett, kirobbanó sebességgel siklott a veszélyes terület felé. A gyakorlata és a pillanatnyi határozottsága volt a mentőöv, amire minden remény ült. Tünda közel állt már Nyuszi Pajtihoz, amikor előhúzott egy hosszú kötelet, és az repesztő lendülettel hajította a szorult helyzetbe került nyúl felé.
— Fogd meg a kötelet, húzom fel téged! — mondta tiszta és erőteljes hangon.
Nyuszi Pajti a kötelet inspirált energiaörvényként kézbe kapta, és Tündának segített neki azonnal kihúzni a már veszélyesen hajladozó jégtábláról. Minden megmenteni vágyott izom ropomra caskodott, de biztonságba került a parton.
Ahogy a lélegzet elhaló csendben együtt pihentek, Nyuszi Pajti így szólt:
— Ráébredtem, tudományomban és számítógépes olvasmányaimban felejteni szoktam az óvatosságot. Köszönöm, hogy megmentettél, igazi hős vagy, Tengeri Tünda.
Tengeri Tünda mosolyával válaszolt:
— Mindig figyelj a jelekre, kis nyúl. A jeges táncparketten nem csak a tudást, hanem a törékeny pillanatokat is tisztelni kell!
Szívükben a barátság melegével és a kalandok tanulságával, még ragyogóbban válltak neki a decemberi nap hátralevő részének. Nyuszi Pajti pedig megfogadta, hogy a jövőben a bátorság mellett nem feledkezik meg az óvatosságról sem. A jeges parkett tovább fülledt a nap sugarától, éppen egy új kaland előjeleként.
