Friss, tavaszi hajnal köszöntötte a békés Folyót, ahol varázslatos titkok bújtak meg a nádasok között. Egy apró rák, nevén Karmoskóp, ebben a nyugodt vidéken lakott. Lábaival vidáman sétált a kavicsos parton, hiszen minden sarkon újabb és újabb meglepetés várta – vagy legalábbis eddig úgy hitte.
Karmoskóp kíváncsi és bátor lélek volt, mindig igyekezett új dolgokat felfedezni. Egyik reggel azonban fátyolos ködpára ülte meg a vizet, és az ég susogó lapulevelek között csendesen zárkózott össze. Ez a furcsa, szokatlan csend megrendítette Karmoskópot, aki gyorsan visszahúzta magát a biztonságot nyújtó alacsony part alá.
– Mi történik itt? – kérdezte félhangosan önmagától, miközben lassan kileste a védett sarokból.
A part mellől egy nádas széléig botorkált, ahol észrevette, hogy némely helyen az iszap megkevert, a víz felszíne megbolydult. Mintha valaki vagy valami nagyobbat akarózó titkot rejtene a víz alá.
– Ki kell derítenem, mi folyik itt–-– gondolta eltökélten. Nyálkás lábainak hajlékony mozdulataival átvágott a nádasok közé.
A sűrű levelek közt két kis hal, Ferkó és Benő, jelent meg előtte. Még szinte csillogott testükön az alga, ahogy vonulásuk közben észrevették a magányosan kószáló rákgondolatokat forgató kalandort.
– Mi ez a nagy csönd és zavar a vizeinkben, Karmoskóp? – kérdezte Ferkó, a kisebbik hal.
– Ti is észrevettétek? Én is csak sejtéseket veszek, hogy cselszövés lappang a Folyónk mélyében – válaszolta a kis rák búskomoran.
Hirtelen jött a felismerés: valakik mély cselszövést szerveznek a Folyó elhódítására, s talán a Folyó rejtett kincseit is meg akarják kaparintani. Muszáj volt terveket szőniük a rejtélyes fenyegetőkkel szemben.
Ketten megegyeztek a részletekben, és elindultak felderítő útjukra. Éppen hogy elindultak, amikor egy sebesen haladó kis teknőc, Csamcsos, gördült melléjük.
– Hé, barátaim! Hallottatok arról a furcsa, nagy kagylóról, amit a reggeli napfény csillogtatott? – kérdezte izgatottan. – Biztosan részünk van benne, hogy mi is megismerjük a titkait!
De Karmoskóp többet látott a történetből. Igaz, hogy csillogott a napsugár a nagy kagylón, de nem csak azért volt különös. Odabotorkáltak észrevétlenül a folyó kanyarulata fölött elterülő régi fa alá, ahol egy nyílást fedeztek fel, mely titkos üreget rejtett.
– Ez itt maga a cselszövés fészke – súgta Karmoskóp a többieknek. – Menjünk, érdemes lesz felderítenünk!
Óvatosan haladtak be a titkos üreg mélyére. Bent sötétség és hideg fogadta őket, de egy idő után némi távolságra halványan pislákoló fény derengni kezdett.
Karmoskóp halk lélegzetvétellel vezetve társait megközelítette a fényforrást. Egy varázslatos, csodálatosan fénylő kő volt az, amit körülvettek a vízi növények. Mellette egy hatalmasra nőtt, titokzatos kapribogyó-állat ácsorgott – az idegen betolakodó.
– Ki vagytok és mit kerestek itt? – Szólalt meg mély hangon a figura. – Nem hagyhatlak benneteket csak úgy császkálni! Ez az Búvóhelyünk!
Karmoskóp meghökkenve, de bátran válaszolt:
– Mi vagyunk a Folyó kis hősei! És nem engedjük, hogy elhatalmasodj ezen a földön és vizén, ami mindig is a miénk volt!
A három barát összeszedte minden erejét és bátorságát, hogy szembenézzen az idegennel. Az idegen kapribogyó-állat azonban hősiesen visszavonult az összeségük előtt álló erőt látva.
– Nem hagylak itt titeket békén! De ezúttal visszavonulok! – szólt, majd eltűnt az alagutak mélyén.
Karmoskóp és társai fellélegeztek, és felfedezték a varázslatos követ, mely úgy tündökölt, mint égi csillagok fényében a tükörsima víz. A kincset úgy döntöttek, megosztják a Folyó minden lakójával.
Visszatérve a part biztonságába, Karmoskóp megfordult és halkan köszönetet mondott barátainak:
– Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a veszélyes úton. Ti vagytok a legjobb társak, akiket csak kívánhatok!
– Mi is így érzünk! – válaszolták egyszerre Ferkó és Benő boldogan.
– Csamcsos, te is hős voltál ma! – mondta nevetve Karmoskóp.
Mindhárom felfedező megértette, hogy a Folyó vizeinek őrzése közös feladatuk, és hogy együtt bármilyen cselszövést legyőzhetnek. A nagy fénylő kő éppúgy része lett mindenki életének, ahogy a barátságuk és bátorságuk története is.
Azóta, amikor a nap fényesen csillan meg a Folyón, minden állat Karmoskópot és társait idézi emlékezetébe, akik bátran és hűen megvédték az ő otthonukat.
