Amikor a hold argent fénnyel borította be a vidéket, és a csillagok csintalanul kacsintgattak az égen, az éjféli misztériumok ideje elérkezett. Falánk felhők sig-ben rejteztek meg, mint az égen kószáló fehér foltok, csak arra vártak, hogy esőt zúdíthassanak a világra. Egyetlen kicsiny lény azonban nem rettent meg az éj sötét leple alatt: Szárnykezű Szeleste, a vakmerő denevér hősnőnk, kinek vészjósló viharok sem állíthatták útját, amint izgalmas küldetésen röpködött.
— Mily csodás csend honol a templom derekasságába burkolózva — motyogta maga elé Szeleste, a számára oly ismerős, méregtelenítő béke hangján, miközben a kőfalak között cikázva fedezte fel az elhagyatott templom titkait.
Égbekiáltó kíváncsiságot érezve betekintett a templom szívébe, mely most rejtélyes hangoktól volt hangos. E hangokat követve derült ki számára, hogy a különleges zajok forrása nem más, mint egy csöpp malac. Csodaszámba menően Picúr, a malac az éjszakában talált menedéket a szentélyben, s akitől körmei között egy varázslatos könyv lapul. Személye különleges volt, hiszen pihegő puttonyában rejtegetett titkokkal színezte tovább a hely álompalástját.
— Jó éjszakát kívánok, kedves malacka! Mi hozott erre neked, és mi az a könyv, ami bizonyára titkokkal van tele? — kérdezte Szeleste, ahogy telihold fényével megtöltött pihék közt boldogan libbent Picúr mellé.
— Köszöntelek, kérlelhetetlen éji szárnyas! Csupán az eső elől menekültem ide, és itt e kőpadon találtam ezt a varázslatos könyvecskét, mely mintha csak rám várakozott volna — válaszolta Picúr, aki serény mosolyáról volt ismeretes, és e mostani kalandja sem aprította ki arcának vidámságát.
— Szeretnéd, ha megnéznénk, mit rejt ez a titokzatos mű? Esetleg összefoghatnánk, és fejthetnénk meg rejtett üzenetét? — javasolta Szeleste, csillogó kíváncsisággal telve.
— Az valódi bátorságot igénylő feladat, de melléd bújni biztonságban érezném magam! — bólintott bátorsággal megtelve Picúr, miközben barátságosan vállon veregette az éji szárnyalót.
Ezután hát a könyv földindulás erejével magába szippantotta őket, és egy másik világban találták magukat, ahol a szokatlanság császára szabályozta az életet. Itt, ahol apró bogarak énekeltek ódákat, és rizsszem nagyságú gyémántoktól csillogtak a tavak, Szeleste és Picúr igazi kalandba keveredtek. A könyv lapjai között újra és újra különleges rejtvényekbe botlottak, mindegyik rejtélyesebb és csavarosabb, mint az előző.
Megoldották a titkokat rejtvényeit, és amikor a harmadik fejezet véget ért, visszarepült áruk vissza a vén templom tárnájába, lejegyezve lelkeiket a kötet lapjain, jegyzeteiket vészelve egy új kaland esetére.
Szeleste és Picúr barátságának története színét és ízét kapta a kalandon át megélt derűtől, a közösen kibogozott rejtvényektől, és a vakmerőségtől, melyet mindeközben fejlesztettek. Még hosszasan mesélgettek az éppen csak elült vihar átölelte templomban, átadva élményeiket a kiváncsi köveknek és az oda látogató szellőnek.
Az éjfélt már csak egy pillanatra választotta el a hajnaltól, amikor Szárnykezű Szeleste és újdonsült barátja, Picúr, egy újabb rejtekhelyre vágytak; ahol meghitt csend fogadja őket, és új varázslatos történetekből meríthetnek ihletet és erőt a további kalandokhoz. A világ tiport ösvényein így folytatódott a két szívbajnok kalandozása, s együtt, a barátság diadalmas zászlóját lobogtatták a kozmosz minden szegletébe, ahol csak dicsőséges mesék születhettek.
