Hajnalban már a madarak sem csicsergésükkel köszöntöttek, mikor Léna kíváncsi tekintettel lépett a vonat kékülő fülkéjébe. A kora reggeli órákban még alig voltak utasok, és a napsugarak játékosan cikáztak a függönyök mögött. Léna kezében szorosan egy aranyszegélyű jegyet tartott, melyet a nagymamája adott neki tegnap este, és aminek titokzatos úti célja volt.
A kis lány szeme vidáman csillogott, amint elhelyezkedett a puhán bolyhos, mustársárga ülésen. Az ablakon át figyelte, ahogyan a varázslatos tájkép lassan életre kelt, és a vonat kerekei dallamos szimfóniát zenéltek.
— Különleges napnak ígérkezik! — motyogta magában Léna, mivel a jegyen egy virágos betűkkel írt üzenet emlékeztette: E napon a lehetetlen lehetséges lesz.
Az indulással egyidőben egy halk suhanás hallatszott a folyosóról. A zöld köpenyes alak, akinek vörösen csillogó csizmái voltak, és szerteágazó varázsbotot forgatott, megállt Léna fülkéje előtt. A titokzatos alak egy éjfekete macskát tartott ölében, mélyen, rejtélyesen szemeibe nézve a lányt.
— Jó reggelt kívánok, kis utitárs — csendült fel a boszorkány mély hangja. — Úgy hallom, a kaland felé tartasz.
Léna szeme szélesre nyílt, de nem félt. Nagymama meséi tele voltak bátor hősökkel, akik nem rettegtek a rejtélyes találkozásoktól.
— Jó reggelt, asszonyom, — biccentett Léna. — Én Léna vagyok. És ön?
— Én vagyok Vanda, a vonat boszorkánya. Az a feladatom, hogy a vonat minden útját mágikus fordulatokkal tarkítsam — válaszolt Vanda, egy ravasz mosoly kíséretében.
— Vajon mit rejt az én jegyem? — kérdezte Léna, szívverése izgatottan pislákolt.
— Valami különlegeset — suttogta Vanda. — De a titok még rejtve marad. Hamarosan minden kiderül, türelmesnek kell lenned.
A vonat zúgott és dübörgött, ahogyan haladt, és Léna izgalma a magasba szökött. Egy édes illatú, színes vihar kavargott a fülkéje körül, és a vonat ablakából különös lények intettek nekik. Léna szeme előtt elrepültek hálás fehérpegazusok, az égen szivárványok íveltek, és tállér széles ezüst folyók szeltek át a fenséges tájon.
— Honnan származnak ezek a csodák? — lelkendezett Léna.
— Én varázsoltam őket ide, hogy az utazás ne csak egy út legyen A-ból B-be, hanem egy kaland, egy Álomvonat, ahol minden lehetőség valósággá válhat — válaszolta Vanda.
Az órák teltek, és a boszorkány színvonalas történeteket mesélt Lénának a vonat múltbeli utazóiról, akik szintén varázslatos kalandokat éltek át. Léna elvarázsolva hallgatta az izgalmas históriákat, és Vanda szavai felkeltették az ő kíváncsiságát is.
Mikor a vonat egy régi, hatalmas híd alatt zördült át, Vanda elővett egy kis mustár színű könyvet, és felütötte az egyik csillogó oldalt.
— Léna, itt az ideje, hogy saját kalandodat is írd — mondta izgatottan Vanda.
— De hogyan? Én nem vagyok boszorkány — csodálkozott a kis lány.
— Nem számít, hiszen minden gyermek szívében ott rejtőzik a varázslat. Csak bízni kell magadban, és megfogalmazni az álmokat — biztatta Léna a boszorkány.
Léna gondolkodóba esett, majd így szólt:
— Szeretném, ha én is találkoznék egy fehér pegasusával, mint amiket az ablakon keresztül láttam.
Vanda örömmel lehajolt a könyvhöz, és a varázslat szavait mormolta. Egy pillanat alatt a fülke ajtaja kitárult, és a hideg szélben egy gyönyörűséges, hófehér pegasus lebegett a levegőben.
— Fogd meg a sörényemet, és repülj velem! — szólította meg Lénát a pegasus halkan.
Léna szívverése az égig ugrott, a lelke pedig szárnyra kapott. Félénken, de izgatottan megragadta a selymes sörényt, és ahogyan a pegasus a magasba emelkedett, a lány a szeretet és az izgalom varázslatos hullámán siklott át.
Órákig szárnyaltak a tündéri táj fölött, a csillagok és a felhők között, miközben a vonat tovább robogott az ismeretlenbe. Amikor a pegasus finoman visszaereszkedett a földre, és Léna ismét a vonat jegyese volt, egy új érzés melengette a szívét – merészség és a végtelen lehetőségekbe vetett hit.
— Köszönöm, Vanda — mondta Léna, a szemeiben könnyek csillogtak a hálától és a csodálkozástól.
— Az én ajándékom nem más, mint amit magadba találtál: a hit, hogy az álmok valóra válhatnak — mondta Vanda, és a varázsbotjával egy utolsó intő szerenádot zengve eltűnt a lány elől.
Amikor Léna kisétált a vonatról, egy új világ nyílt meg előtte. Lépései könnyedek voltak, és miközben szabadon járkált az állomáson, tudta, hogy mostantól semmi sem állíthatja meg. Azok az emlékek és barátságok, melyeket a vonott varázsolt világában kötött, örökre a szívében maradnak. A kaland éppen csupán elkezdődött, mert Léna most már tudta, hogy a lehetetlen tényleg lehetséges, ha megragadja a pillanat varázsát.
