Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a dombok és a széles rétek találkoznak, egy bájos, kis domb tetején élt Lola, a kíváncsi láma. Lola imádott barangolni, új barátokat szerezni és mindenek felett szeretett építkezni. Ez utóbbi szenvedélyéhez gyakran használt színes építőkockákat, amelyekkel varázslatos alkotásokat hozott létre.
Egy szép, napsütötte délutánon Lola éppen egy hatalmas építőkocka-várat épített, amikor hirtelen egy csetlő-botló hangot hallott a domb egyik oldalán. Kíváncsi természete nem hagyta nyugodni, ezért elindult felfedezni annak forrását.
– Jó napot! – szólalt meg egy apró, ám rendkívül életvidám hang, amikor Lola a hang irányába fordult. Egy kis egérke nézett fel rá nagy, csillogó szemekkel. Ő volt Egon, a legtalpraesettebb egér a környéken.
– Szia! Én vagyok Lola, a dombon élő láma – mutatkozott be barátságosan.
– Én pedig Egon vagyok. Láttam, hogy mennyire szeretsz építeni, és gondoltam, talán segíthetnék – mondta az egér, miközben kíváncsian méregette Lola színes építőkocka-várát.
Ezzel kezdetét vette egy rendkívüli barátság és kaland. Lola és Egon együtt döntöttek úgy, hogy egy még sosem látott, minden kockából álló labirintust építenek. Ez a labirintus nemcsak megmutatná ügyességüket, de a környék összes lakóját csodával és játékkal ajándékozná meg.
Az építkezés hónapokon át tartott. Egon apró termete és gyorsasága révén képes volt elérni a legnehezebben hozzáférhető helyeket is, míg Lola hatalmas termete és ereje lehetővé tette, hogy a legnagyobb és legnehezebb építőkockákat is könnyedén mozgassa. Nap mint nap dolgoztak, az építményük pedig lassan de biztosan formát öltött.
Mikor elérkezett az avatás napja, a domb körül élő minden lényt meghívtak az ünnepségre. A madarak, a mókusok, a nyulak, sőt még a távoli hegyekből érkező állatok is izgatottan sereglettek össze, hogy elsőként járhassák be a labirintust.
– Üdvözlünk mindenkit! – szólalt meg Lola, magasra emelve hangját. – Hónapok munkájával sikerült megvalósítanunk egy álmot. Egonnal közösen alkottuk meg ezt a labirintust, hogy összehozzuk a környék összes lakóját, és közösen élvezzük az építés örömét.
Az állatok teli izgalommal léptek be a labirintusba, ahol minden fordulónál új meglepetés várta őket. Egon és Lola csodás találékonyságának köszönhetően, minden szegletében különféle feladatokkal és rejtvényekkel találkoztak. A labirintus közepén pedig egy hatalmas tér várta őket, ahová mindenki magával hozhatta saját építőkockáit, hogy közösen alkossanak valami újat és egyedülállót.
Mire a nap a dombok mögé süllyedt, a labirintus és a közösen épített tér már csupa nevetés és boldogság volt. Lola és Egon büszkén néztek körül, tudva, hogy sikerült valami igazán különlegeset létrehozniuk. Nem csak egy labirintust, hanem egy közösséget is.
Aznap este, amikor mindenki hazaindult, Lola és Egon a domb tetején álltak, nézték, ahogy a csillagok egyesével kigyulladnak az égen.
– Látod, Egon, milyen csodás dolgokra vagyunk képesek, amikor együtt dolgozunk? – kérdezte Lola.
– Igen, Lola. És még sok kaland áll előttünk – válaszolta Egon, már tervezgetve a következő projektjüket.
És így lett Lola, a láma, és Egon, az egér, a legjobb barátok, akiknek kalandjai és építményei még sokáig legendaként éltek a domb környékén.
