A régi tengerparti város szélén állt egy hatalmas, elhagyatott ház, amit mindenki csak kísértetjárta háznak nevezett. Legendák szóltak arról, hogy éjjelente különleges váratlan találkozások történnek ott. Egyik ilyen csodás éjjel a titokzatos ház furcsa látogatót kapott: egy bátor kis cápát.
A cápa, akit Csillagcsápinak hívtak, egy nap különös álmot látott arról, hogy egy elfeledett kincs rejlik a kísértetjárta házban. Csillagcsápi mindig is szeretett volna kalandokat átélni, így nem is habozott sokáig: elhatározta, hogy felkeresi a házat és magával viszi legkedvesebb barátját, Bubut, a tengeri teknőst.
Ahogy az óceántól kavargó utakon eljutottak a házhoz, különös hangokat hallottak. Bubu dermedt tekintettel nézett felfelé:
– Csillagcsápi, biztos, hogy bemegyünk? – kérdezte félénken.
– Természetesen, Bubu! Ha belefognak a dalok, lemegy a csillagok fénye, és rálelhetünk a kincsre! – válaszolta bátran Csillagcsápi.
Beúsztak a ház kapuján, ami hangos nyikorgással nyílt ki, mintha millió éve nem járt volna arra senki. Amint beléptek, a ház falai közt kisbabázta egy apró alak. Beytuszka, a baba, aki épp arany koronát viselt a fejecskéjén.
– Üdvözöllek, kedves idegenek – mondta lágyan a baba.
– Szia, én Csillagcsápi vagyok és ő itt Bubu! Te hogyan kerültél ide? – kérdezte a cápa.
– Én vagyok a múlt hozadéka, aki vigyáz a ház titkaira – válaszolta Beytuszka sejtelmes hangon. – Néha azoknak nyújtom segítségem, akik tiszta szívvel keresik a kincset.
A három új barát boldogan felfedezte a ház rejtett részeit. Szobáról szobára jártak, és egyre különösebb dolgokat találtak. Egyszer csak egy sötét, pókhálószövésű lépcsőhöz értek. A korona, amit Beytuszka viselt, fénysugarat bocsátott ki, ami éppen az utat mutatta lefelé.
– Látjátok ezt az utat? – mondta halkan Beytuszka. – Nem akármilyen lépcső ez, hanem a kincshez vezető út első szakasza.
Amikor a lépcső aljára értek, egy hatalmas, zárva lévő vasajtót találtak. Az ajtó előtt egy apró, világító szellemalak állt.
– Ki merészeli megközelíteni a Becsület Ajtaját? – kérdezte a szellem mély hangon.
– Mi vagyunk azok, akik a kordák királya által megbízást kaptunk – válaszolta büszkén Csillagcsápi.
– Ha valóban így van, egy próbát kell kiállnotok – mondta a szellem, majd eltűnt, és megjelent egy rejtvény a levegőben.
A rejtvényről kiderült, hogy számokkal és térképekkel kellett dolgozniuk, melyeken a régi tengeri kapitányok rúnái rejtőztek. Hosszas gondolkodás és közös munka után végül megfejtették a rejtvényt.
– Csillagcsápi! Sikerült! – örvendezett Bubu.
– Valóban fantasztikusak vagytok! – dicsérte őket a visszatérő szellem. – Nyitom az ajtót nektek.
Az ajtó hatalmas zörejjel nyílt ki, és mögötte ott várakozott a kincs: egy hatalmas aranytemplom, tele ragyogó ékszerekkel és rengeteg kincsesládával.
– Hihetetlen! – suttogta Beytuszka. – Ez a nagyapám legendás koronájának titka volt. Köszönöm, hogy segítettetek megoldani ezt!
Egy sötét alak közeledett feléjük, ahogy az aranyos fényt vakító fényként csillant. A szellem immár ismét emberi alakot öltött, aki valójában a ház régi tulajdonosa volt.
– Köszönöm, hogy visszahoztátok, ami egykor az én kincsem volt – mondta az ember-szellem. – Most békében nyugodhatok, és ti megoszthatjátok ezt a kincset mindenkivel, aki megérdemli.
– Nem is hiszitek, milyen jó érzés, hogy segíthettünk – mondta Csillagcsápi nagy boldogsággal.
– Igen, valóban különleges kaland volt! – tette hozzá Bubu csillogó szemekkel.
A kísérteties ház csillogó fényekbe borult, és az egykori, környékbeli legendák darabokra hullottak. A tengerparti városka mesés kincséről immár mindenki tudomást szerzett és a kalandos lelkek újra és újra visszatértek, hogy megismerkedjenek Csillagcsápi éjszakai történetével.
És hogy mi lett Beytuszkával és a koronájával? Nos, ő most boldogan éli mindennapjait, és a régi ház minden titkát őrzi, mint egy igaz király. Csillagcsápi és Bubu pedig szívesen mesélik kalandjaikat mindenkinek, aki kíváncsi rájuk.
A kincs tehát nemcsak arany formájában tündökölt, hanem a barátaik bátorsága, együttműködése és az újonnan szerzett tudás fényében is ragyogott. Mindenki tanult valamit e varázslatos éjszakából, mely örökre beleégett a tengerparti városka emlékezetébe.
