A titokzatos erdő közepén állt egy tisztás, ahol minden évben megrendeztek egy varázslatos hőlégballon-fesztivált. Az állatok és a mesebeli lények messze földről is eljöttek, hogy részt vegyenek ezen a csodás eseményen. Bármilyen furcsán is hangzik, a fesztivál idén egy igazán különleges találkozásnak adott helyet.
A tisztás szélén megpillantottuk a fesztivál hősét, egy kíváncsi rókát. Piros szőrrel és fényes szemekkel, Rufusz – mert így hívták – egyáltalán nem volt átlagos róka. Rufusz mindig valami izgalmas kaland után kutatott, így nem volt kérdés, hogy a fesztivál első napján már itt lesz.
– Hát itt lennénk, kedves fesztivál! – mondta önmagának Rufusz, miközben a szél borzolta bundáját. A fesztivál forgatagában színes ballonok emelkedtek a levegőbe, mindenféle izgalmas programok zajlottak, és a levegőben körüllengő finom illatok igazán különleges hangulatot teremtettek.
Egy naplemente alkalmával, amikor a fesztiválterület pazar fényei lassan halványultak, Rufusz észrevette az erdő mélyéről érkező halk, de különös zongorajáték hangját. A távolban látta, ahogy egy hatalmas zongora áll egy hőlégballon kosarában. A kíváncsisága vezérelte, és egy kis vonakodás után elindult az erdő irányába, hogy utánajárjon a dolognak.
A sötét erdő felé közeledve egy áhítattal teli hang szólította meg:
– Üdv, Rufusz!
A róka körbefordult, de senki sem látta. A szívverése felgyorsult, ahogy tekintete az árnyékban megbúvó titokzatos alakra szegeződött.
– Ki vagy te? – kérdezte Rufusz félve.
– Ne félj tőlem, barátom, én vagyok Lúcia, a vérfarkas. Én játszom a zongorán.
Rufusz hűvösen méregette a vérfarkast, de a kíváncsisága felülkerekedett félelmén.
– Miért vagy itt, és miért játszol a zongorán egy ballonban? – faggatózott Rufusz.
– Igazából egy varázslatos hőlégballon az otthonom – válaszolta Lúcia. – Zene által próbálom enyhíteni magányomat és szórakozást hozni a fesztiválra.
Ekkor Rufusz érdeklődése a legjobban felélénkült. Neki is volt egy régi vágya: mindig is szeretett volna megtanulni zongorázni.
– Taníts meg zongorázni, kérlek! – mondta Rufusz váratlanul.
Lúcia elmosolyodott, és magabiztosan bólintott. A titkos kalandjaik ezzel elkezdődött. Éjjelente Rufusz átszökött a tisztás szélére, és Lúcia szorgalmasan tanította őt a zongorázás rejtelmeire. Akárhogyan is nézzük, Rufusz és Lúcia hamarosan szoros barátságot kötöttek, amit egyikük sem várt volna.
Egy különösen ragyogó csillagos éjszakán, amikor Rufusz már egyre ügyesebben játszott, a zongora hangja egy nőt vonzott a tisztásra. Angéla egy okos és merész bagoly volt, aki minden este a fesztiváltól nem messze aludt.
– Mi ez a csodás zene? – kérdezte Angéla, akinek a szemei csillogtak a sötétben.
– Angéla! – köszöntötte Rufusz lelkesen. – Ő itt Lúcia, aki megtanított engem zongorázni.
– Hát, ehhez a teremtményhez nem is található jobb partner, mint te, Rufusz – nevetett Angéla. – Talán csatlakozhatnék én is hozzátok?
– Szeretettel látunk – válaszolta Lúcia. – Együtt még kalandosabb lehet a zenei utazásunk!
Így hármasban folytatták gyakorolni a zongorajátékot, és a barátságuk egyre mélyült. Egyszer úgy döntöttek, hogy egy nagy bemutatóra készülnek, amelyen mindketten részt vesznek, és amely meglepi majd a fesztivál összes látogatóját.
A nagyszabású előkészületek során mindenki nagy titoktartással dolgozott. A fesztivál utolsó napjára készültek, hogy előadják a közös művüket. Angéla, Rufusz és Lúcia pontosan tudták, hogy valami különlegeset készítenek elő.
Az előadás napján a fesztivál tisztása megtelt a várakozással teli közönséggel. A hőlégballonok körüli nyüzsgés elcsendesedett, amikor Rufusz és Lúcia felemelkedtek a zongora kosarával a tisztás fölé. Angéla szervezte a közönség figyelmét az előadásra. A zene már az első pillanatban elbűvölte a hallgatóságot. A dallamok kitöltötték a levegőt, és a hőlégballon lassan a csillagok felé emelkedett.
A közönség tapsvihara és a csillogó szemek jelezték, hogy a produkció szenzációsra sikeredett. Rufusz örömében a tisztásra pattant, hogy megköszönje a barátainak a támogatást.
– Köszönöm, Lúcia, köszönöm, Angéla! Egy álom vált valóra – mondta Rufusz meghatottan.
Lúcia és Angéla egyaránt mosolyogva fogadták el a bókot. A közönség nem csak a zenei előadásért hálásak voltak, hanem azért is, hogy tanúi lehettek egy különleges barátság születésének. Egész este mindenki a három jó barát hősies és művészi teljesítményéről beszélt.
A nap végén, amikor a fesztivál utolsó fényei lassan elhalványultak, Rufusz, Lúcia és Angéla együttesen bevetették magukat a tisztás szélére és boldogan nézték a csillagokat.
– Sose felejtsük el ezt az estét – mondta Lúcia halkan, miközben rápillantott újdonsült barátaira.
– Soha nem fogjuk elfelejteni – erősítette meg Rufusz és Angéla egyszerre.
Titokzatos kaland, zongora és barátság – minden egyetlen varázslatos helyszínen: a hőlégballon-fesztiválon. És bár mindhárman különbözőek voltak, egy dolog biztos volt – a barátságuk egy életre szólóan kalandos és zenei lett.
