Móric, a bátor kismókus, aki sosem félt megmászni a legmagasabb fákat sem, épp az őrségi tölgyfák lombjai közt szökdécselt, mikor egy rejtélyes fény csapta meg a kíváncsi szemeit. Nem akármilyen fény volt ez, hanem színes, vibráló és meghökkentő, amely egyenesen a közelben lévő, régen elfeledett mozikirály palotából szűrődött ki. Móric, aki minden kalandot üdvözölt, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy utánajárjon ennek a furcsaságnak. Teljesen elfeledkezett róla, hogy délutánra mogyorógyűjtést tervezett.
A mozikirály palota egy elhagyatottnak hitt, ódon épület volt, amelyet régmúlt filmek és varázslatos történetek lepleztek. Móric, aki soha nem látott még filmet, hiszen az őserdő lakóinak ilyesmi nem szokása, érdeklődve sompolygott be az ajtón, amit meglepő módon résnyire nyitva talált.
– Mi lehet ez a hely? – tűnődött magában, miközben szemeit a sötétséghez próbálta hozzászoktatni.
Ahogy lassan haladt előre, hirtelen egy árnyék vetült elé.
– Ki vagy te? Mit keresel itt? – kérdezte egy mély, de barátságos hang.
– Én csak Móric vagyok, a kismókus. Egy fény csábított ide – felelte őszintén.
– Én vagyok Cirmi, a ház macskája. Tudnod kell, hogy ez a mozi régen a varázslatok helye volt, de mostanra mindenféle mágia nélkül maradt – magyarázta Cirmi, miközben megközelítette Móricot.
Móric és Cirmi gyorsan barátok lettek, és úgy döntöttek, együtt fedezik fel a mozi minden titkát. Ahogy kutakodtak a régi filmplakátok és poros széksorok között, egy furcsa tárgyra bukkantak. Egy kulcsot, amely nem hasonlított semmilyen ajtóhoz vagy ládához, amit valaha láttak.
– Ezt biztosan egy különleges helyre tervezték – mondta Móric, miközben megforgatta mancsában a kulcsot.
– Talán a vetítőszobáé lehet! – vetette fel Cirmi.
A két barát tovább kutatott, és végül rátaláltak egy rejtett ajtóra a vetítőterem legtávolabbi sarkában. A kulcs tökéletesen illett az ajtó zárjába. Amikor elfordították, egy halk kattanás hallatszott, és az ajtó nyílt egy titkos terem felé, ahol egy régi filmvetítő gép állt.
– Ez lehet a mozi szíve! – kiáltott fel Móric izgatottan.
Cirmi, aki kíváncsian nézte a gépet, véletlenül megnézett egy kapcsolót, és a gép hirtelen működésbe lépett. Régi filmkockák pörögtek le előttük, és a mozi életre kelt. Színes fények, nevető hangok és boldog arcok töltötték be a termet.
A vetítés alatt a mozi felseledezett: a régi hősök és kalandok, amiket a filmek ábrázoltak, varázslatosan kibontakoztak a képernyőn, és Móricék érezhették azoknak minden emócióját. Egy pillanatra úgy érezték, ők maguk is részeseivé váltak ennek a csodálatos világnak.
– Hálás vagyok, hogy idejöttél, Móric – mondta Cirmi. – Sosem gondoltam volna, hogy még egyszer láthatom ezt a helyet élettel teli állapotban.
– Én is hálás vagyok – felelte Móric. – Csak egy fényt követtem, és barátságot, kalandot és varázslatot találtam.
Amikor a film véget ért, a két új barát elhatározta, hogy megőrzi a mozi varázslatát, titokban tartva annak létezését, de időről időre visszajárnak, hogy újra átéljék a csodálatos kalandokat.
A Mókus, a Macska és a Mozi Titka című történetük nem csak az elveszett helyek és a váratlan barátságok története volt, hanem az emlék és az újrakezdés története is. És így őrizték meg a mozikirály palotájának titkát, amely azóta is lakhelyük egyik legféltettebb csodája maradt.
