Hajnal hasadt az égen és a csillagok csilingelő hangja még visszhangzott, amikor Morzsa, a kíváncsi kis spániel, az öreg házhoz érkezett. Ez a ház volt az erdő szélén, ahol a mókusok cincognak és a baglyok bölcsen pislognak. Az épület olyan réginek tűnt, mintha maga a történelem nevetgélne a falai között. Szöszös fülei hegybe álltak, tappancsai alig bírták visszatartani, hogy felderítsék a kíváncsiságát élesztő titkokat.
— Mit rejt vajon ez a faajtók és szellőztető ablakokkal szegélyezett érdekes kuckó? — mormolta magának Morzsa, miközben a csikorgó kapun át lépett az udvarra.
A ház ajtaja egy reccsenéssel nyílt ki. Morzsa felpattant és orrával mélyen szívta be az évszázadok illatát, egy izgalmas kaland ígéretét. Az előszobában a régmúlt idők szellemei sepertek, mint tündérek a padlón. A faforgács és az ősi mohák aromája vonta magához a kis spánielt az alagsor felé.
A lépcsők keskenyek és kopottak voltak, olyanok mint egy mesekönyv elmosódott oldalai. Amikor Morzsa elérte az alagsor mélyét, sötét és misztikus árnyékok néztek rá vissza. Egy halk, morajló hang szűrődött elő a semmiből:
— Ki zavarja a troll nyugalmát, aki évszázadok óta őrzi e ház titkait?
Morzsa szőrei égnek álltak, de nem tágított. Szívós kis lény volt, akit nem könnyen lehet ijeszteni.
— Én vagyok Morzsa, a környék kíváncsi kis kutyusa, és én csak játszani szeretnék és felfedezni a világot.
— Kíváncsiság, hm? Jó, ha van bátorságod hozzá — dörmögte az alak, aki lassan a sötétségből lépett elő. Egy hatalmas troll, akinek szemei, mint két gyöngykő, a sötétségből ragyogtak.
— De aki lép a házamba, annak próbát kell tennie! — folytatta a troll.
A kis Morzsa nem szokott hátrálni, ha kalandról volt szó. Olyan szívós kutya volt, hogy ha a tengerbe esett volna, az tengervízzel telik meg.
— Hát akkor mutasd meg a próbát, és megmutatom, hogy én hogy bírok vele! — vakkantotta Morzsa magabiztosan.
A troll összedörzsölte tenyerét és elmosolyodott.
— Nagyon egyszerű. Meg kell találnod a ház szívét, ami e falak között rejtőzik. Csak annyi, hogy az idő sürget. Három órád van, mielőtt az éjféli harangszó elhangzik.
Morzsa csóválta a farkát, és a próba iránti lelkesedése csak erősödött. A troll pedig rejtélyesen eltűnt, mint a füst a szélben.
Az életre szóló játék elkezdődött. Morzsa felfedezte a néma szobákat, a régi könyvekkel töltött boltíveket és az elhagyott játékokkal teli ládákat. Elhaladt mellettük, mint aki táncol a múlt zenéjére.
Órák suhantak el, és a kutya már az utolsó erejét mozgósította. Egészen addig, míg meg nem hallotta egy régi óra ütemes ketyegését. A csendben ez az egyenletes ritmus, mint egy távoli dob, vezette őt egy beépített szekrényhez, benne egy apró, kopott házikó formájú dobozzal.
Morzsa orrával finoman meglökte a dobozt, ami kinyílt, és egy zene kezdett játszani belőle. A házikó formájú doboz nem volt más, mint a ház szíve. A troll varázsszóval teljesítette a kívánságát.
— Jól játszottad, Morzsa — hallotta a troll hangját. — És most, mint jutalom, itt hagylak játszani ebben a kalandokkal teli házban minden nap.
Morzsa szeme csillogott, hiszen nincs annál jobb kaland egy kíváncsi kis kutyusnak, mint a végtelen játék és az új felfedezések. A troll pedig csak ott ücsörgött, elégedett mosollyal az arcán, miközben Morzsa a ház minden rejtett zugában vidáman játszadozott, tudván, hogy megtalálta egy új barátját és egy igazi otthont a kalandok szívében.
